Narancsbőr

Narancsbőr

A narancsbőr kialakulását elsődlegesen a mozgásszegény életmódnak és a helytelen táplálkozásnak „köszönhetjük”, ugyanakkor a cellulitiszre való hajlam örökletes, genetikailag előre kódolt az orvostudomány legújabb kutatásai szerint.

A narancsbőr kialakulása

A ialakulásában meghatározó szerepe van a zsírszövetnek (ez egy zsírraktározásra kifejlődött, recés kötőszövet). A zsírsejtek közt lerakódott különféle méreganyagok miatt alakul ki a cellulit, ami főként a rohanó életmód, a kevés mozgás, a helytelen táplálkozás és a stressz rovására írható. Ebből következik, hogy a méregtelenítés az első lépés, ha meg akarunk szabadulni a narancsbőrtől.

Méreganyagok az ételekkel és a külső környezeti hatások révén folyamatosan kerülnek be szervezetünkbe, ahol aztán a zsírszövetekben lerakódnak, elraktározódnak. Az ily módon megnövekedett zsírsejtek miatt lassul a vér- és a nyirokkeringés, továbbá a káros anyagcsere-termékek is felhalmozódnak.

A cellulit fokozatosan alakul ki: a zsírsejtek egyre nagyobb csomókba rendeződnek, és a bőrszövet rostjai közé ágyazódnak. Szerencsére, a cellulit csökkentésére (és megelőzésére) ma már megannyi eljárás nyújt segítséget.

A narancsbőr fokozatai

A cellulit három fokozatba sorolható, amelyeket bárki egyszerűen beazonosíthat saját magán. Mivel leghamarabb általában a combokon, popsin és olykor a hason alakul ki, ezért ezen területeket érdemes megvizsgálni elsőként.

Első fokozatú narancsbőr:
A bőrfelület látszólag sima, összenyomva azonban már észrevehetőek a narancsbőrre jellemző apró elváltozások a bőr felszíne alatt. Ez a legenyhébb elváltozás, így ezt a legkönnyebb kezelni.
Második fokozatú narancsbőr:
Fekvő helyzetben a bőr még teljesen simának tűnik, de álló helyzetben már észlelhetőek a tüneteket a bőr összenyomása nélkül is. Ennél a fokozatnál már kezelési program szükséges a cellulit felszámolásához.
Harmadik fokozatú narancsbőrnél
Mind fekvő, mind pedig álló helyzetben határozottan látszik már a probléma, eltorzulhatnak a testkontúrok, és ruházaton keresztül is észrevehető az elváltozás. Csak életmódváltással és rendszeres kezelés-kombinációval, otthoni ápolással állítható vissza az egészséges bőr.
Cellulit-mentes bőr:
Narancsbőr mentességről akkor beszélünk, ha a bőr nemcsak nyugalmi állapotban sima és feszes, hanem összenyomáskor sem láthatók rajta az apró – a narancs felszínéhez hasonló – jellegzetes gödröcskék.
Ha ilyen a bőre, tegyen érte, hogy ilyen is maradjon, hiszen megőrizni ezt a szintet sokkal könnyebb, mint felszámolni a már kialakult narancsbőrt!

A narancsbőr típusai

A narancsbőrnek típusai is vannak, nem csak fokozatai.

Három különböző narancsbőr típus létezik:

  • Ödémás cellulite
  • Zsíros cellulite
  • Rostos cellulite

A narancsbőr (cellulit) elleni küzdelem nehezebb egy „sima” fogyókúránál, ráadásul a vékony alkatú hölgyeket épp úgy sújthatja, mint a súlyfelesleggel rendelkezőket. A narancsbőr (cellulit) egy olyan rendellenes állapot, amely a bőrt szilárdan tartó kötőszövet lassú elgyengülését és tönkremenetelét okozza.

A narancsbőr kezelése

A narancsbőr kezelése komoly erőfeszítést, nagyfokú türelmet, fegyelmet és kitartást igényel. Aki azt reméli, hogy pusztán krémek segítségével megszabadulhat a narancsbőrtől, az sajnos téved. Tény, hogy nagyon hatékony és látványos kezelési formákkal rendelkezünk, ám a helyes életmód, táplálkozás és mozgás kérdését nem kerülhetjük meg.

A cellulit (narancsbőr) elleni küzdelem, ha lehet, még nehezebb, mint egy „sima” fogyókúra, és ráadásul a vékony hölgyek legalább olyan veszélyeztetettek, mint azok, akik súlyfelesleggel rendelkeznek. A cellulit (narancsbőr) folyamatosan alakul ki, ahogy a zsírsejtek egyre nagyobb csomókba rendeződnek és ágyazódnak be a bőrszövet rostjai közé. A cellulit (narancsbőr) egy olyan rendellenes állapot, amely a bőrt szilárdan tartó kötőszövet lassú tönkremenetelét és elgyengülését okozza. A cellulit (narancsbőr) csökkentéséhez illetve megelőzéséhez ma már számos eljárás áll rendelkezésünkre.

A cellulit (narancsbőr) kezelése komoly erőfeszítést, nagy türelmet és kitartást igényel. Aki abban reménykedik, hogy krémekkel eltüntetheti a cellulitot (narancsbőrt), sajnos téved. Rendelkezünk nagyon hatékony és látványos kezelési formákkal, azonban a helyes életmóddal, táplálkozással és mozgással kapcsolatos kérdéseket nem kerülhetjük meg.

Ha szeretne többet megtudni a témával kapcsolatban, regisztráljon a „78 napos cellulit (narancsbőr) eltüntető program” c. ingyenes hírlevelünkre, katt ide!

Amennyiben felkeltettük figyelmét, jelentkezzen be narancsbőr kezeléseinkre és személyes tanácsadásunkra. Állapot felmérés ára: 6000 Ft, amennyiben bérletet vásárol, akkor ezt az összeget beszámítjuk a bérlet árába. Telefon: (20) 947-8601

Felejtse el örökre a narancsbőrt

A narancsbőr a nők rémálma

A cellulit a nők egyik legnagyobb problémája – életkortól függetlenül, szinte bárkin megjelenhetnek a jellegzetes dudorok. Felmérések szerint a nők közel 80%-a küzdött már a narancsbőr ellen.

Miért a nők?

A nők anatómiai felépítésükből adódóan hajlamosabbak a narancsbőrre, mivel testük bizonyos területei (comb és fenék) hajlamosabbak a nagyobb mértékű zsírfelhalmozásra. A zsírpárnák növekedésével a vérkeringés lelassul, majd idővel kialakul a narancsbőr (cellulit).

A bőr három rétegből épül fel:

  • bőralja: a legalsó réteg, amely laza kötőszövetből és zsírsejtekből áll
  • irha: itt találhatók az idegek, apró erek és faggyúmirigyek
  • hámréteg: ez a legfelső rész, amely folyamatosan megújul

A bőraljában lévő kötőszövet a nőknél lazább, így segítve terhesség idején a bőr tágulását. Emiatt a kötőszöveti rostok meglazulnak idővel, majd az összetapadt zsírsejtek eltolódnak a bőr felé és áthatolnak a kötőszöveten, így alakul ki a bőr felszínén a számtalan kis bucka, azaz a narancsbőr.

A testi adottságokra rásegítve, a narancsbőr kialakulását okozhatja a mozgáshiány, az elhízás, valamint hormonális problémák is. Az irodai ülőmunkát végzők, a fogamzásgátló tablettát szedők a legveszélyeztetettebbek, de akár a hormon kezelt élelmiszerek is narancsbőr (cellulit) kialakulásához vezethetnek. Mivel a zsírtartalékok elsődlegesen a csípőn, combon és fenéken találhatók, így ezeken a területeken jelenik meg elsőként a narancsbőr.

A cellulit teljes eltüntetése nagyon hosszadalmas folyamat, a megelőzés – sok más elváltozáshoz hasonlóan – ebben az esetben is egyszerűbb, mint a már kialakult narancsbőr kezelése.

A narancsbőr nem csupán esztétikai probléma

Kevesen tudják, de a cellulit megjelenése a szervezetet sújtó egyéb betegségekre is utalhat. Bizonyos esetekben nem a kötőszövetekben felhalmozódott zsír okozza az esztétikailag kellemetlen narancsbőr bőr kialakulását, hanem az anyagcsere folyamatok romlása vagy a nyirokrendszer helytelen működése.

Vélemény, hozzászólás?